Főoldal

2013. jan. 20.

Üde napocska szín, vidám tavaszi hangulat: Nárcisz

Népszerű tavaszi hagymás virágunk a nárcisz (Narcissus)

A tél után a lelkünknek vidám felüdülést jelent, mikor a kiskertünkben megjelennek az első nárcisz virágok.
Visszavonhatatlanul jelzi felénk a tavasz beköszöntét. Szívjuk hát magunkba a látványt, ápoljuk vele a téli időszakban megcsappant örömforrást. 

A fenti képen egy gyakori fajtát láthatsz, ez az úgy nevezett csupros nárcisz. 
A hagymák gondozásához és az ültetéshez az alábbiak adnak támpontot.

A nárcisz hagymákat szeptember közepén, de legkésőbb október elején kell elültetni. Télálló hagymák, így több éven keresztül kint lehet hagyni a szabadföldben. 

Akkor érdemes felszedni, ha már túl kicsi virágokat hoz, ekkor már valószínű, hogy sok kicsi hagymát nevelt. Ezeket le kell választani az anya hagymáról és lehet szaporítani. Szinte minden talaj megfelelő a számára, de inkább a laza vagy csak kicsit kötött talaj az igazi. Napos vagy félárnyékos hely számára a legjobb.

Ha lekéstél az őszi ültetésről, akkor kertészetekben, virágboltokban könnyen beszerezhető egy-két cserép szépséges nárcisz. 
Ezeket kedvedre teheted kaspóba, kosárba, csinos kis összeültetésekbe más csodás hagymás virágokkal. 

Kevés vizet igényelnek, mivel a hagymák tárolnak nedvességet. Így csak arra fontos odafigyelned, hogy ne öntözd túl (könnyen el kezd rohadni). Javaslom, hogy ujjbeggyel nézd meg, hogy teljesen száraz-e (kemény föld tapintás) a földje és akkor adjál neki egy kicsi vizet. 

Sok fajtája van, köztük egy-két nagyon finom illatos is. Pl. ez:
Legyen sok örömöd ebben a szépségben is, akár ha a kertedben gyönyörködsz benne, akár ha a virágboltból szerzel be egy cserépnyit.
Virágos szép napot.
Forrás: képekre kattintva

Nincsenek megjegyzések: